Belföld koronavírus

Fideszes polgármester: a koronavírusos embert úgy kell kezelni, mint a leprást

Babák Mihály, Szarvas fideszes polgármestere adott interjút a helyi tévének, amelyet az Index szúrt ki. Babák azt mondta – a felvétel itt megtekinthető -, hogyha

kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást!

Babák mintha érezné, hogy kicsit erősen fogalmazott egyből hozzáteszi: “Bocsássanak meg a kifejezésért… nagyon rossz kifejezés”.

Majd azzal folytatja, hogy aki koronavírusos, ahhoz

nem szabad hozzáérnünk… És etetnünk kell, és mosnunk kell, és ugyanakkor azt meg kell tenni, hogyha bevittük az ételt, akkor külön mosogassunk, és ott használjunk hypót vagy fertőtlenítőt, ne mosakodjunk ott, ahol ő mosakszik, és ne használjunk olyan dolgokat, amit ő használ. Nagyon csúnya volt a kifejezés amit mondtam, de ténylegesen el kell izolálnunk és az érintkezést a minimumra kell csökkenteni.

Februárban volt már Babáknak egy menthetetlen megjegyzése, ami miatt utóbb elnézést kért. Ott egy testületi ülésen – ahol többen nem hallották, mit mond –, azt mondta, azért nem rakja a szájába (a mikrofont), mert az egy nőnek jobban áll.

Szarvas fideszes polgármestere nem rakta a szájába a mikrofont, mert az szerinte nőnek jobban áll
Babák Mihálynak láthatóan tetszett az általa poénnak vélt félmondat.

Kiemelt kép: Babák Mihály polgármester a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program sajtótájékoztatóján Szarvason 2020. július 9-én. MTI/Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik