Belföld koronavírus

Karácsony arra kérte az állami intézményeket és a bevásárlóközpontokat, hogy nyissák meg éjjelre a parkolóikat

Budapest főpolgármestere felkérte az állami intézményeket, felhívással fordult a bevásárlóközpontokhoz, a nagy áruházláncokhoz, hogy parkolóikat, mélygarázsaikat tegyék ingyenessé a kijárási korlátozások idejére, este 7 és reggel 6 óra között.

Karácsony Gergely csütörtöki Facebook-bejegyzésében azt írta: több kerületi polgármester – kormánypárti és ellenzéki is – fordult hozzá, hogy találjanak megoldást az ingyenes parkolás okozta káoszra.

„A járvány kezeléséhez nyilvánvalóan semmi köze az ingyenes parkolás bevezetésének”, ugyanakkor friss adatok azt bizonyítják, hogy a koronavírus által felerősített alapbetegségek mintegy harmada a levegő minőségéhez köthető, és „az ingyenes parkolásnak ehhez inkább van némi köze” – írta.

A főpolgármester szerint: „a problémát az tudja megoldani, aki okozta”. Hozzátette: ha már az ingyenes parkolásról szóló döntés előtt nem egyeztettek az önkormányzatokkal, akkor legalább most,„amikor az okozott problémák látványosak”, ideje lenne egyeztetni velük és a miniszterelnöknek beismernie, hogy hibázott.

Az ingyenes parkolás pontosan azért okoz súlyos problémákat, ami miatt a jelenlegi parkolási rend is fenntarthatatlan Budapesten: több az autó, mint amennyi a parkolóhely. A belvárosi kerületekben ráadásul több a kiadott lakossági engedély is, mint amennyi a parkolóhely – közölte.

Megoldást erre kell találni, méghozzá hosszú távon, a járvány utáni időkre is. Ennek az új parkolási rendnek a kialakításán dolgozunk hosszabb ideje, sok egyeztetés van mögöttünk, jó néhány még előttünk

– írta.

Hozzátette: az ingyenes parkolás miatt kialakult káoszra rövid távon a parkolóhelyek számának növelése jelenthet megoldást.

Ennek érdekében felkérem az állami intézményeket, felhívással fordulok a bevásárlóközpontokhoz, a nagy áruházláncokhoz, hogy parkolóikat, mélygarázsaikat tegyék ingyenessé a kijárási korlátozások idejére, este 7 és reggel 6 között. Ezt egyébként rendkívüli felhatalmazásával élve a kormány is elrendelheti, hasonló határozottsággal, ahogyan azt az ingyenes parkolással tette

– jegyezte meg. A főpolgármester szerint Budapest tehermentesítéséhez hozzájárulna az is, ha a korlátozó intézkedések idejére a kormány az M0-ás gyűrű használatát is ingyenessé tenné.

Azzal kapcsolatban, hogy egyes kerületi polgármesterek a helyi lakosok kizárólagos parkolási helyeinek kijelölését kérik, közölte: ehhez nem neki kell levelet írni, hanem a polgármestereknek „a jogszabályok szerint pontosan, parkolóhelyre lebontva ki kell dolgozniuk egy forgalomtechnikai tervet”, a Budapest Közút ugyanis csak az ilyen részletes tervek értékelése alapján tud eljárni az ügyben.

Karácsony Gergely arról is írt, hogy a főváros mérete és a város összetettsége miatt „nem lehet egy az egyben lemásolni a győri intézkedéseket Budapesten”.

A főpolgármester szerint „ha van valami haszna az ésszerűtlenül elrendelt ingyenes parkolásnak, hát az, hogy nyilvánvalóvá teszi a problémákat, amelyekkel hosszú évek óta együtt élünk, és amelyek halaszthatatlanná teszi a budapesti parkolási rendszer átalakítását.”

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik