Belföld koronavírus

MSZP: Ausztria jobban figyel a dolgozókra Orbánéknál

A szocialisták biztos megélhetést követelnek mindenkinek

Bár Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja, hogy Magyarország Ausztriát követi a koronavírus-járvány kezelésében, valójában jelentősek a különbségek – közölte Komjáthi Imre. Az MTI az online sajtótájékoztatója alapján azt írta, az MSZP elnökhelyettese szerint az osztrák intézkedések sokkal inkább szolgálják a dolgozók érdekeit.

Az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy a magyarok milliói félnek a létbizonytalanságtól, ez a stressz pedig még a vírusnál is gyilkosabb lehet. Ausztriában már márciusban elindult egy állásmegtartási és bértámogatási rendszer, míg Magyarországon csupán megkésve és kisebb forrással vezettek be ilyet – emelte ki Komjáthi Imre.

Az MSZP azt akarja, hogy hosszabbítsák meg az álláskeresési járadék időtartamát 9 hónapra, az ellátás összege pedig legyen legalább nettó 100 ezer forint.

Szerinte Ausztria az egyéni vállalkozókat is jobban támogatja, a magyar kormány késve, kapkodva reagált, holott már nyáron fel kellett volna készülnie a járvány második hullámára.

A Fidesz a tőke érdekeit szolgálja

– tette hozzá a MSZP elnökhelyettese, aki szerint pártja több pénzt adna a bajbajutottaknak. Közölte: ragaszkodnak a 80 százalékos bértámogatáshoz a munkahelyek megtartásáért. 100 százalékos táppénzt adnának a fertőzötteknek, hogy a dolgozóknak ne kelljen választaniuk a családjuk megélhetése és saját egészségük között.

Az ellenzéki párt azt is szorgalmazza, hogy segítsenek a nyugdíjasoknak, valamint azoknak a szülőknek, akik nem tudják megoldani gyermekük elhelyezését.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik