Belföld

Ketten haltak meg abban a salgótarjáni balesetben, amit egy 17 éves okozott jogosítvány nélkül, lopott autóval

Halálos közúti baleset gondatlan okozása és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy 17 éves karancslapujtői lakossal szemben – írja a Police.hu

A fiú csütörtökön, 8 óra 20 perckor a 21-es számú főúton, Salgótarján külterületén haladt autójával Pálfalva városrész irányából a városközpont felé, amikor átsodródott a szemközti forgalmi sávba és frontálisan ütközött az ott közlekedő másik gépkocsival.

A balesetben a vétlen jármű vezetője és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A rendőrök a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 17 éves fiú vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint azt, hogy ellene a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, mert a javítóintézeti nevelés hatálya alól kivonta magát. A hatóság tagjai megállapították továbbá azt is, hogy a fiatalkorú a személygépkocsit a balesetet megelőzően, a kora reggeli órákban tulajdonította el az egyik karancslapujtői ingatlan garázsa elől.

A rendőrök csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a 17 éves fiút, és a napokban előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A baleset körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik