Belföld

Békülne Ukrajnával a koronavírusos Szijjártó, szerinte senkinek nem jó az elmérgesedett viszony

Az elmúlt időszakban újra elmérgesedtek Magyarország kapcsolatai Ukrajnával, ami azonban nem jó senkinek: sem az ukránoknak, sem a magyaroknak, de legfőképpen a kárpátaljai magyaroknak nem – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

A két ország külügyminisztériuma között október második felében mérgesedett el a viszony, hogy Szijjártó Péter az ukrajnai helyhatósági választásokon  Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjeire történő szavazásra buzdított. Ezt megelőzően az ukrán külügyminisztérium október 20-án kiadott közleményében már figyelmeztette a magyar tisztségviselőket, hogy kárpátaljai látogatásaik során tartózkodjanak a politikai agitációtól és az ukrajnai helyhatósági választásokba történő beavatkozástól.

Szijjártó Péter most bejegyzésében közölte, az elmúlt napokban azonban kaptak pozitív jelzéseket, mint például Magyarország kijevi nagykövetének “korrekt” megbeszélése az ukrán külügyminiszter-helyettessel, vagy Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter csütörtöki “békülékeny” interjúja.

Ma délelőtt kaptam is tőle egy kedves SMS-t (“No COVID can beat you”), majd ezután telefonon tárgyaltunk

– tette hozzá.

A politikus szerint a telefonos egyeztetésen abban maradtak ukrán kollégájával, hogy az ukrajnai önkormányzati választások körüli és utáni felfokozott hangulatot maguk mögött hagyják, nem engedik, hogy “veszendőbe menjen” az a sok erőfeszítés, amelyet a kapcsolatok normalizálásáért tettek.

Hangsúlyozta: visszatérnek a pozitív témákhoz és az együttműködés fejlesztéséhez.

A kétoldalú kapcsolatok ügyében végül azt a célt tűztük ki, hogy azok legyenek olyanok, mint a Fradi-Dynamo Kijev: látványos, magas színvonalú és végül döntetlen

– írta Szijjártó Péter.

 Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél Magyarország gdanski főkonzulátusának megnyitóján 2020. október 22-én. MTI/PAP/Adam Warzawa

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik