Belföld

Még mindig Budapesten lopják el a legtöbb autót, de nagyot javult a statisztika

Jelenleg összesen 2573 személyautót keresnek hivatalosan is, azaz ennyi kocsi szerepel a rendőrség egyébként nyilvános járműkörözési listáján — írta meg a Növekedés.hu.

Budapesten például 2010-ben még 3331, tavaly pedig csupán 352 kocsit nem talált a helyén a tulajdonosa. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése szerint még mindig Budapesten lopják el a legtöbb autót. A fővárosban a tavalyi első félévben 164, idén pedig csak 70 autólopásról szóltak a rendőröknek. A második helyen Pest megye áll, ahonnan tavaly 40, idén mostanáig pedig 31 autót loptak el.

Fejér megyében tavaly januártól június végéig 4 kocsilopás történt, idén pedig már tíz. Békés és a Veszprém megyékből idén még nem jelentettek kocsilopást.

A bűnözők által legkedveltebb típusokról több adatsor is megjelent, de némileg ellentmondanak egymásnak. Legutóbb tavaly adott ki egy adatsort a Vezess.hu-nak a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE). Ebből kiderül, hogy meglepetésre

2019-ben Renault Mégane-ok ellopásáról kapta a NAKE a legtöbb bejelentést.

Az alapjarat.hu viszont azt közölte, hogy tavaly a Fordok vezették a lopási listát, 66 darabbal. Egy évvel korábban még 100 ilyen gyártmány tűnt el. Náluk második helyen az Opel áll, amiből 2019-ben 65-öt loptak, utána a Suzukik következnek 51, majd a Volkswagenek 47 eltűnéssel.

Az adatsorból kiderül az is, hogy a Suzukinál nem történt komolyabb változás, mindössze néggyel kevesebbet loptak tavaly, mint egy évvel korábban. Viszont Volkswagenből már 57-tel kevesebbet, ami szembetűnő változás.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik