Belföld

Szeptemberben is a Balaton volt a legnépszerűbb úti cél

Idén szeptemberben továbbra is a magyarok tartották mozgásban a szálláshelypiacot, összes vendégéjszakájuk negyedét a Balaton térségben töltötték - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai alapján készült elemzés szerint a belföldi forgalomélénkítő kampányoknak is köszönhető, hogy idén szeptemberben a magyarországi szálláshelyekre érkezett 695 ezer vendég közül 640 ezer belföldi volt.

A szálláshelyek 1,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, ebből 1,5 milliót belföldi utazók töltöttek el, ez csaknem megegyező az előző év azonos havival.

Lényeges különbség augusztushoz képest, hogy nőtt a szállodákra eső vendégéjszakák aránya (46 százalékra), míg az egyéb és magánszálláshelyeké 33 százalék lett.

Ennek oka, hogy az utóbbi kategóriában elterjedtebb a szezonális nyitvatartás, illetve az, hogy az MTÜ és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közös pályázatán több mint 14 ezer szálláshely nyert el fejlesztési támogatást, amelyet a szezonzárás után kezdhetnek el. A nyertesek közül több mint 5,5 ezer a Balaton térségben van.

A Balaton mellett az összes belföldi vendégéjszaka 12 százaléka jutott a Mátra-Bükk térségre, 7 százaléka Budapestre és környékére és ugyanennyi Debrecenre és térségére (7 százalék).

A leglátogatottabb 10 település a főváros mellett Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Hévíz és Siófok, Gyula, Zalakaros, Eger, Miskolc és Debrecen.

Az összes vizsgált városban a belföldi vendégéjszakák aránya átlagosan 80 százalék volt.

A legtöbb külföldi vendégéjszakát Budapesten, Debrecenben és Hévízen töltötték el.

Szeptemberben 51 ezer vendég, 189 ezer vendégéjszakát töltött a fővárosban. A Budapesten megszálló vendégek 69 százaléka volt magyar, az eltöltött vendégéjszakák 55 százaléka származott belföldiektől. Az MTÜ adatai szerint augusztusban ezek az arányok még fordítottak voltak: az összes fővárosban megszálló vendég 62 százaléka külföldi volt és a vendégéjszakák 64 százalékát is a külföldiek adták.

Idén január-szeptemberben 7,1 millió vendég 19,9 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, 77 százalékuk belföldi volt.

A szállodák 3,4 millió vendéget és 8,2 millió vendégéjszakát regisztráltak.

Míg a teljes időszakban vidéken a belföldi vendégek voltak többségben (86 százalék), addig Budapesten a külföldiek (73 százalék). A belföldi vendégek száma az év első kilenc hónapjában a tavalyi 80 százalékát érte el.

A Szép-kártya feltöltések összege az első kilenc hónapban 206 milliárd forint volt, ez 17 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakinál. A megemelt kereteket szívesen használták a hazai utazók, hiszen az év első kilenc hónapjában közel 29 százalékkal 181 milliárd forintra nőtt a költés – áll a közleményben.

Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik