Belföld

Felszedik a műfüvet az Andrássy úton

Eltávolítják az Andrássy úton a járda melletti részekről a korábban odatelepített műfüvet, helyére évelő növények kerülnek majd – írja az MTI.

Az Andrássy úton, az Oktogonnál hétfőn közösen “tépte fel” egy részen a műfüvet Karácsony Gergely főpolgármester, Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VI. kerületi polgármester, Temesvári Szilvia (Párbeszéd), Terézváros környezetvédelemért felelős alpolgármestere, valamint Zakar András, a Főkert vezérigazgatója.

Karácsony Gergely arról beszélt: a főváros és Terézváros közösen vallja, hogy Budapest belvárosát zöldíteni kell. Az Andrássy úton a műfű miatt elkezdtek pusztulni a fák, ezért azt el kell távolítani. Továbbá a kipusztult fák helyére újakat ültetnek majd – közölte.

Soproni Tamás elmondta, a fővárossal együttműködésben megújítják az Andrássy utat és visszaadják azt az embereknek. Ennek egyik része, hogy a zöldet újra rendbe hozzák, és szimbolikus lépésként feltépik a műfüvet.

Kiemelt kép: Az Oktogon Budapest VI. kerületében, a Nagykörút és az Andrássy út kereszteződésében, a teret övező négy eklektikus SÉV-bérház Szkalnitzky Antal tervei alapján épült 1879 táján. Balra a Teréz körút 17. – Oktogon 4. – Andrássy út 50, jobbra az Andrássy út 51. – Oktogon 3. – Teréz körút 15., köztük az Andrássy út a Hősök tere felé. MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik