Belföld koronavírus

A koronavírus miatt elmarad a Fővárosi Közgyűlés, pedig több polgármester már meg is érkezett

Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés mára tervezett ülése

– közölte Facebookon Karácsony Gergely.

„Több polgármester igazolt koronavírus fertőzött, más képviselők karanténban vannak, van, aki a teszteredményére vár” – magyarázta a főpolgármester a döntést. Úgy tudjuk, a közgyűlést szinte a legutolsó pillanatban kellett elhalasztani, több polgármester, főpolgármester-helyettes is megérkezett már a Városházára.

A héten Borbély Lénárd csepeli, illetve Pikó András józsefvárosi polgármesterről derült ki, hogy pozitív lett a tesztjük. A csepeli polgármester kórházba is került, mert oxigénnel kellett segíteni a légzését. Korábban Kőbánya fideszes vezetője, D. Kovács Róbert fertőződött meg.

Karácsony Gergely azt ígérte, a közgyűlést a lehető legkorábbi időpontban pótolják. Emellett olyan jogszabálymódosítást kezdeményez a kormánynál, ami lehetővé teszi a fővárosi közgyűlés megtartását online formában.

Az első hullám idején is elmaradt többször a közgyűlés, akkor a főpolgármester egy személyben döntött, amire a veszélyhelyzet teremtette meg a jogszabályi feltételeket. Karácsony Gergely azonban hangsúlyozta, hogy a döntéseket formálisan egyedül hozta, de minden frakcióval egyeztetett azok megszületése előtt.

Szerdán vonta volna vissza a közgyűlés a maszkviselési rendeletet: a korábbi fővárosi rendeletet felülírja a kormányrendelet, az van érvényben.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik