Belföld koronavírus

Orbán: A maszkviselésen múlik a járvány megfékezése

A kormányfő arra kérte az operatív törzset, hogy tájékozódjon az orosz és kínai, koronavírus elleni védőoltásról is.

Pénteken is ülésezett az operatív törzs, ezt követően pedig Orbán Viktor egy, a Facebookra feltöltött videóban tájékoztatta a közvéleményt az elhangzottakról.

A kormányfő elmondta, hogy a fertőzés és a járvány, mint Európában máshol is, hazánkban is emelkedőben van és a miniszterelnök szerint „Ausztria magasságában” járunk. 42 kórházban 2209 beteget látnak el, de az egészségügy állja a sarat – jelentette ki Orbán.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az orvosaink és az ápolónőink európai mércével is kimagaslóan teljesítenek. Köszönetet is mondok nekik,

jegyezte meg a miniszterelnök.

Közölte, hogy áttekintették a maszkviselés szabályait, mint fogalmazott,

adtunk elegendő türelmi időt, mindenki megérthette, hogy a maszkviselésen múlik a járvány megfékezése.

Ezért utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy szerezzen érvényt a hatályos jogszabályoknak és érje el azt, hogy a maszkviselés általánossá váljon.

Az influenzaoltásról szólva a miniszterelnök elmondta, hogy a háziorvosoknál lehet elérni az ingyenes vakcinát, a beszerzés, az ellátás és a kiszállítás folyamatos, valamint kijelentette, hogy

a három évnél fiatalabbak is megkapják az ingyenes, influenza elleni védőoltást.

A Covid-19 elleni védőoltásról Orbán Viktor azt mondta, hogy az összes európai beszerzési programban részt veszünk, de utasította az operatív törzset, hogy egyidejűleg tájékozódjon az orosz és a kínai vakcinák előállításának és beszerzésének körülményeiről is,

mert a cél az, hogy Magyarország polgárai minél hamarabb, megbízható minőségben, de az első között juthassanak koronavírus elleni vakcinához.

Operatív törzs után // After the meeting of the Operational Group

Közzétette: Orbán Viktor – 2020. október 23., péntek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik