Belföld

Kemény büntetést kapott a badacsonyi önkormányzat

Elmarasztalta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) Badacsonytomaj önkormányzatát egy 2 milliárd 435 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatás ügyében.

Badacsonytomaj 2018-ban a „turisztikai attraktivitás fejlesztésére” kiírt GINOP-pályázaton nyerte a pénzt a város szimbolikus épületének számító Tátika és a tóparti részek megújítására. A beruházást szeptember 30-án kellett volna befejezni, de ahogy arról a 24.hu beszámolt, a projekt még csak a tervezési fázis előkészítésénél tart.

A vizsgálatot a Pénzügyminisztérium kezdeményezte, mert a tárca szerint a Krisztin N. László vezette önkormányzat több ponton is törvénysértő módon indította el a projektet, amikor összesen 61,7 millió forintot osztott szét projektmenedzseri tevékenységre. A pénzből 2018-ban és 2019-ben a jegyző és városházi alkalmazottak kaptak különféle nagyságú összegeket. A megbízási szerződésekről a képviselő-testület nem hozott döntést, azokat a polgármester saját hatásközben kötötte meg. Az önkormányzat később ugyanerre a feladatra egy vállalkozást is szerződtetett.

A KDB szerdán nyilvánosságra hozott határozata szerint Krisztin polgármester jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárásokat, ezért a vizsgálatban érintett pénzösszeghez képest súlyos, 3 milliós büntetést rótt ki az önkormányzatra. A testület az összes projektmenedzseri szerződést semmisnek mondta ki, és ezzel együtt további 3 milliós büntetést is kiszabott.

A döntőbizottság az indoklásban azt írta, hogy a büntetés mértékének megállapításánál figyelembe vette azt is, hogy

a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzése nem csak közbeszerzési jogi szempontból minősül súlyos jogsértésnek. A közpénzek felhasználásának átláthatósága szenvedett csorbát, a közpénzek felhasználásának gazdaságossága ellenőrzése hiúsult meg a jogsértés által.

Mérsékelte viszont a kiszabott bírság nagyságát, hogy más szerv esetében „a támogatás visszafizetésére vonatkozó szankció” is kapcsolódhat a mostani döntéshez.

Mint arról beszámoltunk, szeptember végén az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálni kezdte a város legnagyobb költségvetésű projektjét.

Kiemelt kép: Országalbum

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.