Belföld

Tényleges életfogytiglanra ítélték az élettársa szüleit kivégző, elégető hódmezővásárhelyi gyilkost

Tényleges életfogytig tartó fegyházra, és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki kivégezte a párjával az élettársa szüleit két évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen. A szülei ellen elkövetett bűncselekménnyel szintén megvádolt nő meghalt, ezért ellene megszüntették az eljárást.

A nő évek óta gondozta a 78 éves édesanyját, illetőleg a 86 éves édesapját, akik betegségeiknél fogva részben ágyhoz kötötten éltek, részben pedig nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő egy idő után egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket és a korábbi alkoholfogyasztása is rendszeressé vált, főleg azt követően, hogy élettársa a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött a börtönből való szabadulása után.

A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte, amin a férfi felidegesítette magát és megállapodtak abban, hogy a szülőket megölik. Az egyik tavaly májusi napon mind a ketten nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd este 9 óra körül a nő kicsalta édesapját a konyhába, hátulról leütötte egy kisbaltával, majd a földre kerülve még tizennégyszer fejen ütötte. Édesapja bántalmazása alatt a nő leszorította a földre az apja nyakát, hogy ne tudjon védekezni. Az idős férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt legalább nyolc alkalommal nagy erővel a baltával fejen ütötte.

A szülők halála után az elkövetők elloptak 80 ezer forintot, majd elhatározták, hogy felrobbantják a házat. Kinyitották a konyhában levő gázpalackot, meggyújtották, azonban a robbanáshoz szükséges mennyiségű gáz már nem volt a palackban, így csak kisebb tűz keletkezett. Ezután az elkövetők elégették a ruhájukat és elmentek a városba szórakozni, majd miután másnap hajnalban a házba visszaértek, észlelték, hogy az nem égett le.

Ezért ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, amit meggyújtottak. A gomolygó füstöt észrevevő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket. Az 55 esztendős férfi az előkészítő ülésen elismerte a gyilkosságokat, de hangsúlyozta, élettársa nem kérte a szülei megölésére, a nő ártatlan a bűncselekményekben. A tényleges életfogytiglanra ítélt férfi és védője fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Kiemelt kép: police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.