Belföld

Vádat emeltek a halálos újpesti rendőrautó-baleset ügyében

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a 2018 februárjában történt halálos kimenetelű, újpesti rendőrautó-baleset ügyében a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a vétkes sofőr nem sokkal éjfél előtt megkülönböztető fény- és hangjelzést egyidejűleg használó Opel Astra típusú rendőrautóval közlekedett Újpesten.

A rendőr egy kereszteződéshez érve egyenesen akart továbbhaladni, és annak ellenére, hogy a lámpa több, mint tíz másodperce tilosat jelzett, a mintegy 70 kilométeres óránkénti sebességről némileg lassítva behajtott a kereszteződésbe.

Ott a vádlottnak jobbról több mint 90 kilométeres óránkénti sebességgel nekiütközött egy Skoda Octavia típusú rendőrautó, amely ugyancsak megkülönböztető fényjelzést használt. Neki azonban a lámpa zöldet mutatott.

A balesetben érintett két szolgálati kocsi a BRFK Tevékenység-irányítási Központ utasítása alapján ugyanarra a helyszínre tartott, mert az ott intézkedő rendőrök segítséget kértek  A baleset következtében egy az Opel Astrában utazó huszonkét éves rendőr őrmester életét vesztette, a vétlen autót vezető rendőr könnyebben sérült, míg utasa és a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség szerint a baleset azért következett be, mert a sofőr anélkül haladt be a tilos jelzés ellenére a kereszteződésbe, hogy meggyőződött volna arról, más közlekedő járművet nem veszélyeztet-e, illetve a másik, elsőbbségi helyzetben lévő gépjármű vezetője az akadálytalan továbbhaladását lehetővé teszi-e.

A sofőr terhére rótt bűncselekményért egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség 1 év 6 hónap felfüggesztett fogházbüntetést, és három év vezetéstől eltiltást kért a sofőrre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is.

Kiemelt kép: Ütközésben összetört rendőrautó a IV. kerületben a Fóti út és a Leiningen Károly utca kereszteződésében 2018. február 16-án. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik