Belföld

Tiltakozó akciót indít a Magyar Orvosok Szakszervezete

Rendszerelhagyási szándéknyilatkozatokat gyűjtene a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ), amelynek elnöke, Szabad Zoltán sebész a MedicalOnline-nak adott interjút.

A beszélgetésben úgy fogalmazott: attól tart, hogy a Parlamentben ellenszavazat nélkül elfogadott törvény következményei – amellett, hogy a munkavállalók érdekeit is mélyen sérti – a betegeken fognak lecsapódni.

Ha a közellátásban foglalkoztatott orvosok nem dolgozhatnak másodállásban a nagyvárosoktól messzebb eső járóbeteg-szakellátó intézményekben vállalkozóként, nagy a valószínűsége, hogy ezek a kistérségi rendelők megszűnnek. Ezzel a betegek kerülnek hátrányba, mert akár 40-50 kilométert kell utazniuk az ellátásért, amit nem biztos, hogy meg tudnak tenni

— fogalmazott. Szabad Zoltán szerint szintén kevesebb lehet a szakorvos a jellemzően paraszolvencia-mentes hiányszakmákban is, mint az intenzív- vagy a sürgősségi ellátás. Ezeken az osztályokon a most ugyancsak vállalkozóként foglalkoztatott orvosok az új bértábla szerint kevesebb fizetést kapnak majd, mint eddig. Ha elhagyják a közszférát, vagy nem dolgozhatnak több helyen, megint csak a betegek hozzáférése romlik, ami hosszabb várólistákat eredményez — tette hozzá.

Elmondta: a MOSZ első körben elkezdi összegyűjteni a rendszerelhagyási szándéknyilatkozatokat, melyben a munkavállalók szándékukat fejezik ki, hogy nem fogják aláírni az új munkaszerződéseket, „mert nem akarnak az új jogviszonyról szóló törvény jogalanyai lenni”. Szerinte ha összegyűlik elegendő nyilatkozat, a kormányzat rá lesz kényszerítve, hogy az akár tömeges rendszerelhagyást egy megnyugtatóan lezárt tárgyalássorozattal megakadályozza.

Másrészt szeretnénk biztosítani a végeken dolgozó, és most nagyon elkeseredett kollégáinkat, hogy nincsenek magukra hagyva, és van remény. Esetleges további lépésekről a tagság véleményét fogjuk kikérni

— mondta Szabad Zoltán. A MOSZ  Összefogás az Egészségügyért néven akciószövetséget hozott létre, amely

egy igazságos, konszenzuson alapuló törvény elfogadásáért küzd, mely a Kjt.-nél nem hátrányosabb a munkavállalókra nézve. A teljes ágazatot lefedő érdekképviseletként – amelynek így már egy 12 ezer fős, folyamatosan gyarapodó tagság ad erős legitimációt – azt szeretnénk elérni, hogy Pintér Sándor belügyminiszter leüljön velünk tárgyalni.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik