Belföld

Karácsony Gergely négyes alát adna magának

A főpolgármester szerint a Fidesz viszont megbukott Budapesten

Karácsony Gergely a Telexnek adott nagyinterjúban az első évét azért értékeli négyes alára, mert úgy véli, mindent lehet jobban csinálni,  mindig van mit tanulni, min javítani. Ő is szeretne javulni még. Úgy véli, minden általuk megtett lépés jó irányba vezet.

Igen, van még mit fejlődni, de én inkább méltányos lennék a kollégáimmal, és persze magammal is, ezért ez egy jóindulatú osztályzat.

Az elmúlt egy évvel szerinte a budapestiek nagyon sokat nyertek. Karácsony Gergely hosszan sorolja, miért gondolja így, majd előkerül, hogy miként szálltak el a kormányzati ígéretek, amelyek szerint – Tarlós István bukása ellenére – Budapest megkapja azt, amit elődjének megígértek. Emlékeztet rá,

sem a kormánynak, sem a fővárosnak nincs pénze, az adófizetőknek van, közülük legnagyobb arányban a budapestieknek. Budapesten úgy és azt kell fejleszteni, amire a budapestiek felhatalmazást adtak a megválasztott városvezetésnek.

A főpolgármester szerint a kormánynak nem pénzköltése, hanem a  politikája átlátszó, hiszen amihez eddig nyúlt, abból a végén stadion vagy presztízsberuházás lett, túlárazva.

Szerinte Orbánék nem a főváros fejlesztésében, hanem kivéreztetésében érdekeltek, ezért nem engedik felvenni a 75 milliárdos hitelt Budapestnek, ezért nem támogatják az újraindítási adót.

Azt mégsem temetné, hiszen azt magától Orbán Viktortól tanulták, a 2010 utáni válságadók hasonló filozófiára épültek.

De ha az a kormány álláspontja, hogy a bankoknak, a multinacionális kereskedelmi láncoknak nem lehet adót emelni, a fővárosnak meg lehet válság idején, akkor magyarázzák meg a Fidesz-szavazóknak, hogy miért jó és igazságos ez így. A mi javaslatunk a kormányzati sarcra reagál. Ha nincs sarc, minden oké. (…) Nekem az is jó, ha engedi a kormány, hogy kivessük ezt az adót, de az is, ha elengedik azt, amit ők vetettek ki a budapestiekre.

A Fidesz pontosan tudja, Budapestet már elbukta

Az interjúban előkerül a kül- és a pártpolitika is. Karácsony bírálja Orbán Viktort, aki a jogállami kritériumok miatt inkább lemondana mintegy 2500 milliárd forintnyi uniós pénzről, de szóba jön az is, hogy a Fidesz azzal, amit Budapesten csinál, újabb voksokat veszít.

2002-ben egyszer ebbe már belebukott az Orbán-kormány, és én jobban örülnék, ha most óvatosabbak lennének, mert tudom, hogy ez a kormány úgy működik, hogy csak 2022 lebeg a szemük előtt.

Úgy véli, 2022-ben a Fidesz elbukhat, ha az a stratégiája, hogy egy várossal, és annak lakosságával ennyire nyíltan szembegy és úgy véli, a kormány pontosan tudja, a következő évekre, akár ciklusokra is elbukták Budapestet, ezt

már beárazták, és annál pragmatikusabbak és cinikusabbak, mint hogy őket a bosszú, vagy bármely más érzelem hajtsa.

Szerinte a járványkezelés kudarca miatt választási megfontolásból gerjesztik a Budapest-vidék, nagyváros-kistelepülés ellentétet is. Karácsony továbbra sem akar miniszterelnök-jelölt lenni, szerinte Orbán Viktor ellen annak van esélye, aki még a kormányfőnél is jobban akarja a győzelmet, márpedig ő

nagyon ragaszkodik a hatalomhoz. Ezért ez egy nagy kihívás, és most nagyon finoman fogalmaztam.

Az interjúban előkerül a szerencsi jelölt támogatása és általában az ellenzéki együttműködés, amire a budapesti koalíció esetében a főpolgármester abszolút jelest adna, mivel a véleménykülönbségek dacára a pártok vitái konstruktívak, szakmaiak, nagyon ritkán kerülnek a nyilvánosság elé.

Karácsony azt is elárulja, hogy a miniszterelnök-jelöltség helyett a 2024-es főpolgármester-választáson újra megméretné magát.

Ha lesz még közvetlenül választott főpolgármester, lesz még Fővárosi Önkormányzat, és általában önkormányzatiság. Ez viszont 2022-ben dől el.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik