Belföld

Robbanás történt egy budapesti autószerelő műhelyben 

Erős robbanás rázta meg vasárnap az Üllői út XIX. kerületi részét Budapesten – hívta fel a figyelmünket olvasónk.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint feltehetően egy gázüzemű gépjármű tartálya robbant fel a XIX. kerületi Vécsey utcában található autószerelő műhelyben. Kisdi Máté megkeresésünkre elmondta, a robbanás következtében kigyulladt a műhely, a lángok eloltására húsz tűzoltó érkezett a helyszínre. A robbanást egy gázüzemű autó tartálya okozhatta, ezután keletkezett a tűz a 200 négyzetméteres épületben.

Olvasónk szerint a környéken az ablakok és az épületek is beleremegtek a robbanásba. Az általa küldött felvételen látszik, hogy sűrű, fekete füst gomolyog a helyszínről.

 

Az ügyben kerestük a rendőrséget is, ám egyelőre nem kaptunk választ.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: két mentőegységet riasztottak a robbanáshoz, a helyszínen egy sérültet kellett ellátni. A 37 éves férfi könnyebb sérültnek minősült, horzsolásokat és enyhe, kis kiterjedésű égési sérülést szenvedett, valamint a bokáját fájlalta. Ellátták a sebét, majd a baleseti sebészet ügyeletére szállították.

Kiemelt kép: Olvasói fotó

Olvasói sztorik