Belföld

Videón a budapesti rendőrök százmillió forintos drogfogása

Házkutatást tartott a rendőrség a egy újlipótvárosi lakásban, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy ott nagy mennyiségű kábítószer található.

Az október 8-án tartott akció során a nyomozók csaknem 28 kilogramm marihuánát, 6 kilogramm amfetamint, 1 kilogramm kokaint és másfél kilogramm MDMA-t, továbbá kábítószer előállításához, adagolásához és értékesítéséhez használt eszközöket – többek között egy présgépet is – találtak és foglaltak le.

A kábítószert a gyanú szerint a 33 éves K. Viktor párjával közösen árulta. Kiderült, hogy K. Viktor és a 34 éves F. Claudia nem a társasházi lakásában laktak, azt csak a közös drogbizniszük miatt bérelték azt.

A feltételezett elkövetőkön a nyomozók akkor ütöttek rajta, amikor autójukkal a társasházhoz érkeztek. A gépkocsit a rendőrök megállították és a párost elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói K. Viktort és F. Claudiát kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság október 11-én elrendelt.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik