Belföld

Pikó: Önmaga paródiájává vált a Fidesz-propaganda

Önmaga paródiájává vált a Fidesz-propaganda – írta Pikó András VIII. kerületi polgármester Facebook-oldalán. A kerületvezető egy egészen elképesztő történetet osztott meg követőivel, mint írta:

azt találtam mondani, hogy olyan a Fidesz korrupciós gyakorlata, mintha én polgármesterként az apámmal újíttatnám fel az önkormányzati lakásokat. Erre leírták, hogy az apám cégével újíttatnám fel a lakásokat, aki egyébként évek óta nem él.

Pikó arról számolt be, hogy a minap a Magyar Nemzetben jelent meg egy cikk azzal a címmel, hogy „Pikó András az édesapja cégével újíttatná fel az önkormányzati bérlakásokat” (ezt egyébként a lap azóta átírta arra, hogy „Pikó András orbitálisat lódított a testületi ülésen”).

Ennek több akadálya is van, közülük a legszomorúbb, hogy – egyébként kertész – édesapám évek óta halott. A másik akadályt az jelenti, hogy az a korrupciós kultúra, amely a kormánypártra jellemző, a mi politikai közösségünkben egyszerűen elképzelhetetlen

– jelezte a polgármester, aki hangsúlyozta, épp erről beszélt a legutóbbi kerületi képviselő-ülésen is, „arról, hogy a korrupt gyakorlatok tilalma nem csak a jog feladata, hanem a politikai kultúra része kell legyen”.

Egy példabeszédben azt világítottam meg, hogy szemben a kormányfővel, akinek édesapjának bányájából mai napig érkezik alapanyag állami építkezésekre, nálunk miért lenne elképzelhetetlen a családtagok ilyen birodalomépítése

– közölte Pikó, akinek meg sem fordult a fejében, hogy bárki komolyan gondolja, hogy ilyen korrupciós gyakorlatokat vezetne be a kerületben.

A polgármester posztjának megjelenése után egyébként kiegészítették a Magyar Nemzet cikkét, de aki egy hagyományos bocsánatkérésre számít, meglehetősen téved. Szó szerint ez szerepel a lapban:

Mint kiderült, Pikó csak kitalálta az édesapjáról a sztorit, aki évekkel ezelőtt meghalt. Pikó András szavaival félrevezette a sajtót és mindenki mást, aki a testületi ülést megnézte, amikor halott édesapját építési vállalkozónak állította be. Pikó szavait szó szerint közöltük. Ha valakit ezzel megbántottunk, akkor elnézést kérünk.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik