Belföld

Saját Ikarus busza van, a pajtában tartja

Laibl Ádám már gyerekkorában is mindig buszokat leste, iskola után elbringázott az 5-ös busz végállomásához, ahol a sofőrökkel beszélgetett. 25 éves korára nemcsak hogy megvalósította gyerekkori álmát, és napi két órában buszvezetőként dolgozik Győrben, de szert tett egy saját Ikarus 280-as csuklós buszra is. Történetét a Kisalföld mesélte el.

„Szerencsém volt, mert amikor elkezdtem különböző járművekre jogosítványokat szerezni, akkor vitték le az életkort a teherautóknál és a buszoknál is. Így 23 évesen készen álltam arra, hogy buszt vezessek” – mondja Ádám, aki másik munkájában egy pékség mozgóboltjával viszi házhoz az árut.

Ádám mindig is egy saját buszt szeretett volna,  tápszentmiklósi pajtájában tartott Ikarusához 600 ezer forintért jutott hozzá  egy használt autókat kínáló portálon keresztül. „Egészen 2002-ig az Ikarus tulajdonában állt. Ezzel a busszal szállították a móri ülésgyártó üzem munkatársait egykoron” – meséli a fiatalember, aki barátaival szokta bütykölni a cseh piacra szánt 280-ast.

Sokat ugyan nem használja, csupán Ikarus-találkozókra jár vele, illetve nagyon jól neki akkor is, amikor Bőnyről Tápszentmiklósra költözött a párjával, hiszen nem kellett sokat tanakodniuk, hogy hova pakolják a cuccaikat. Ádám azt tervezi, hogy rövidesen beszerzi a csuklós busz „kistesóját”, egy Ikarus 260-ast is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik