Belföld

Lemondott szegedi tisztségeiről a július óta letartóztatásban lévő Joób Márton

Az előzetes letartóztatásban lévő Joób Márton szeptember 30-i dátummal lemondott önkormányzati tisztségeiről.

A helyi képviselő a szegedi közgyűlésnek küldött levelében közölte, hogy lemond a család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelő bizottsági tagságáról is. A képviselő az elmúlt két hónapban kapott tiszteletdíját jótékony célokra ajánlotta fel.

A hatóságok július végén vették őrizetbe a szegedi önkormányzat baloldali képviselőjét és több közvetlen munkatársát.

Az egykori sportolót és társait azzal gyanúsítják, hogy fiktív számlázással 254 millió forintos hátrányt okoztak a költségvetésnek. A szórólapterjesztéssel foglalkozó – a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű – gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági teljesítmény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A nyomozás során lefoglalták a képviselő házát is.

Az egy hete, pénteken tartott testületi ülésen a Fidesz-KDNP képviselői már kérték Botka László szegedi polgármestertől, hogy hívja vissza Joóbot. Azzal érveltek, hogy bár a jogerős ítéletig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, elfogadhatatlan, hogy Joób Márton munkavégzés nélkül veszi fel a tiszteletdíját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik