Belföld

A külügynek nem kellettek a beszerzett vírustesztek, mégis kifizettek értük 280 milliót

780 ezer eurót, azaz durván 280 millió forintot fizetett ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium az egyik, koronavírus gyorsteszteket is beszerző cégnek, a Pro Conceptnek úgy, hogy magukat a teszteket a „megváltozott megrendelői igények folytán” nem is vette át.

A hvg.hu a 300 milliárdos lélegeztetőgép-beszerzésekről kért ki adatokat a Szijjártó Péter vezette tárcától: az utalásra az egyik átadott, júniusi keltezésű szerződésből derült fény, mert a Pro Concept mindkét beszerzésben érdekelt volt.

A szerződés szerint a cég a 280 millió forintot nem a tesztekért, hanem a „lemondásból és egyéb, a tárolásból eredő költségek (mint a kezelési, szállítási, érkeztetési, stb.)” fejében kapta, azt azonban nem tudni, hogy ez az összeg hogyan viszonyul a beszerzett gyorstesztek árához, ahogy az sem világos, hogy a cég másféle teszteket is behozott-e. A Külügyminisztérium ugyanis az adatigényléskor nem csatolta a szerződés mellékleteit, melyből ezek a lényeges információk – ahogy arra a keretszerződésben is utalnak – kiderülhettek volna.

A cég tulajdonosa, Hiszem János az Orbán-kormány politikája szempontjából fontos azeri ügyekben tűnt fel annak idején. Az Átlátszó írt arról, hogy 2012-ben több részletben több mint kilencmillió dollár érkezett egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára, éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost. A pénzt a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett Velasco International Inc. magyarországi bankszámlájára utalták, márpedig a Pro Concept tulajdonosa, Hiszem János korábban éppen a Velasco magyarországi kézbesítési megbízottja volt. Cége, amellyel a lélegeztetőgép- és egyéb beszerzésben részt vett, információtechnológiai szaktanácsadással foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik