Súlyosításért fellebbez az ügyészség a hét év fegyházra ítélt unokázós csaló ügyében

Súlyosításért fellebbez a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség egy hét év fegyházra ítélt unokázós csaló ügyében, aki magát rendőrnek kiadva 9 millió forintot meghaladó kárt okozott.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint az 54 éves férfi 2018 áprilisában-májusában vett részt az úgynevezett unokázós csalásokban. Budapesti nyugdíjasokat hívtak fel ismeretlen társával, és azt hazudták nekik, hogy hozzátartozóik közlekedési balesetet szenvedtek, ezért készpénzre van szükségük.

A férfi ezután elment az idősek lakásához és magát rendőrnek kiadva több százezer, illetve több millió forintot, egy esetben ékszereket is magához vett. A negyedik alkalomnál azonban a rendőrök elfogták a férfit. Az ügyészség négyrendbeli – nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és társtettesként elkövetett – csalás bűntette miatt emelt vádat ellene.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság hét év fegyházra és négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte a férfit, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.