Belföld koronavírus

Győri kórház főigazgatója: egymás után fertőződnek meg az intenzíves orvosok

A betegszám sokszorosa a tavaszinak, esnek ki az ellátásból az intenzív orvosok, miközben jelentősen emelni kell a koronavírusos betegek intenzív ágyainak a számát – sorolta higgadt és józan nyilatkozatában a kórház előtt álló kihívásokat Tamás László János.

Az öt megye intenzív ellátását végző győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban az ellátandó feladat nagyjából a 3-4-szerese a tavaszi legrosszabb napoknak – nyilatkozta a győri HírCity-nek az intézmény főigazgató-főorvosa, aki hozzátette: miközben tavasszal harmadával, időnként 25 százalékkal volt kevesebb a fekvőbeteg-szám a kórházban és a járóbeteg-ellátás is megfelelőzött, így szabad kapacitásaik lettek, most teljes üzemben kell egy járványügyi ellátórendszert működtetni.

Tamás László János elmondta azt is, jelenleg hat intenzív ágy áll rendelkezésre koronavírusos beteg számára, de néhány napon belül harmincra kell emelni az ágyszámot. 

Jelenleg az intenzív ágyak csaknem tele vannak, a Covid-osztályon 60 százalékos a kihasználtság – mondta a főigazgató, aki kiemelte azt is, a koronavírusos betegek ellátása mellett naponta 150 beteg érkezik a sürgősségi osztályra, 150-180-an pedig a kórház járványügyi ambulanciájára.

A főorvos szerint ez nagyon komoly erőket igényel, és valószínűnek tartja, hogy „lesz egy pillanat, amikor meg kell állnunk.” Szerinte ez a pillanat nagyon hamar elkövetkezhet: a hétvégén vagy a jövő hét elején.

Ennek nemcsak a növekvő betegszám az oka, hanem az is, hogy fertőzés miatt folyamatosan esnek ki az orvosok és az ápolók az ellátásból.

A Youtube-ra szeptember 25-én feltöltött videóban a főigazgató azt mondta, tegnap hat orvos és legalább tíz egészségügyi szakdolgozó került karanténba vagy pozitivitás miatt kitiltásra, és egy sem az intézményben kapta el a vírust.

Arra a kérdésre, hogy van-e elég orvos az intenzíves ágyak mellé, a főigazgató azt mondta, 15-17 intenzív szakorvos és 70-80 intenzív szakápolásban jártas ápoló Győrbe csoportosítására lenne szükségük, ezzel a létszámmal tudnák működtetni a 30 intenzív ágyat.

Tegnap két intenzíves szakorvos került ki a rendszerből fertőzés miatt, és számuk növekedni fog.  Azt, hogy mikor fog eljönni a pillanat, hogy már nem tudunk több beteget felvenni, az határozza meg, hogy hányan vagyunk

– tette hozzá.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik