Belföld

Bajnai Gordon visszatér a politikába, besegít az ellenzéknek

Visszatér a politikai életbe Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, aki a Momentumot segíti tanácsaival – írta a Blikk.

Fekete-Győr András pártelnök a lapnak azt mondta, hogy a 2022-es kampány előtt több embert is felkértek, akik főként a szakpolitikusaik felkészítésében fognak segíteni. Ám – mint mondta –nem arról van szó, hogy egy választási győzelem esetén Bajnai például állami posztot kapna. Mindössze besegít az ellenzéknek az egykori kormányfő.

Figyelemre méltó, hogy a Momentum vezetője azt is közölte, hogy az általuk felkért személyek közt vannak, akik a 2010 óta tartó kormányzásban is aktív szerepet vállaltak. Róluk azonban „értelemszerűen” többet nem akart elárulni.

Bajnai a Gyurcsány-kormány bukása után egy évig, a 2010-es választásokig vezette az országot miniszterelnökként. Számos megszorító intézkedést hozott, ám szakértők szerint utólag megállapítható, hogy sikeres válságkezelést hajtott végre. A korábbi kormányfő 2013-ban tért vissza a mára megszűnt Együtt színeiben, amellyel szövetségre léptek az MSZP-vel, ám Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségével kudarcot vallottak, az újabb Fidesz győzelem után Bajnai visszavonult a politikától.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik