Belföld koronavírus

Koronavírus-mentőcsomagot készít Budapest

Bár korábban visszautasította a kormány  javaslatát a főváros számláján lévő, másra szánt pénz turizmus megsegítését célzó felhasználásáról, Budapest most azt tervezi, lehetőségeihez mérten segíteni fogja az ágazatot — írta meg a NépszavaKiss Ambrus főpolgármester-helyettessel folytatott háttérbeszélgetés alapján.

A jövő heti közgyűlésre új előterjesztés készült, amelynek értelmében a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik szeptember és március között a fővárosi területeken. A taxisok 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból.

Kiss Ambrus elmondta: Budapest önkormányzata folytatja az idősotthonokban élők és az ott dolgozók tesztelését, szeptemberben a 2000 dolgozó közül 900 munkatárs PCR-tesztjét végezték el, míg a bent lakók esetében 1600-at. A főváros további 20 ezer PCR teszt beszerzését tervezi, az előző csaknem 20 ezres készletből ugyanis alig 5000 maradt, márpedig a hajléktalanellátók és az idősotthonok tesztelését két hetente megismételnék.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács (Főét) alakuló ülésén a Főpolgármesteri Hivatalban. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik