Belföld

18 kórházból vezényelnek át orvosokat és szakápolókat a Covid-centrumokba

Korábban a témában:

Országszerte 18 kórházból vezénylik át az orvosokat és a szakápolókat a fővárosi Covid-centrumokba: a Dél-pesti Centrum Kórházba, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe és a Szent János Kórházba

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradó megkeresésére.

A szaktárca arról számolt be, a megfelelő képzettségű egészségügyi személyzet átirányítása rendszerszintű kijelölési rendben zajlik, amelynek az a lényege, hogy ezek a kórházak továbbra is el tudják látni alapfeladataikat.

Az átirányítás menete a járvány dinamikájához igazodik. Tehát azokból a kórházakból csoportosítanak át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben

– tudatták.

Az egyúttal cáfolta azt a sajtóhírt, miszerint az Uzsoki Utcai Kórház, ahonnan 12 főt vezényeltek át más kórházakba, a működőképesség szélére került volna.

Nem igaz, hogy bármelyik kórház, amelyekből szakembereket vezényeltek volna át a működőképessége határára jutott volna, vagy műtétek maradnának el. A betegek ellátása minden intézményben, így az Uzsoki Utcai Kórházban is biztosított

– írták.

Még a magánkórházaknak is össze kellett írniuk, hány orvost és ápolót tudnak hadrendbe állítani
Müller Cecília tájékoztatást kért a járó- és fekvőbeteg-ellátást végző intézményektől, hogy kiderüljön, hány egészségügyi dolgozó vethető be a koronavírusos betegek kezelésére. Nő ugyanis a kórházi ellátásra szorulók száma.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.