Belföld

Felfüggesztett börtönt kapott a műtétekért pénzt követelő nőgyógyász, az ügyészség letöltendőért fellebbezett

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy szülész-nőgyógyászt, aki öt páciensétől pénzt kért – és egyes esetekben kapott is  – a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátás részeként nyújtott beavatkozásokért 2014 és 2017 között.

A hetvennégy éves férfi az egyik budapesti egészségügyi intézményben dolgozott. Az is előfordult, hogy az orvos kevesellte a beteg által önként vagy kérésre adott összeget. A Másállapotot a szülészetben nevű Facebook-csoportban annak idején nagy port kavart az ügy. Egy páciens részletesen is beszámolt a megpróbáltatásairól:

„Este műtöttek, reggel az őrzőben éppen az ágy szélére másztam ki, amikor megjelent a főorvos. A szokásos sablon kérdések után rátért a lényegre, hogy az anyagiakat majd varratszedésnél rendezzük, neki van egy “költsége”, mert úgy szokás nála, hogy a műtőben jelen lévő csapatot ő fizeti ki, és a műtőnek is van egy “bérleti díja”! Hát, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak annyit mondtam neki, hogy nekem van fogadott orvosom (amit tudott is, mert szülésznőt is fogadtunk), és vele megbeszélem a dolgokat. Erre csak annyi volt a válasza, hogy holnap is megkeres, és elmondja a varratszedést és az anyagi részleteket. Másnap jött,és elmondta, hogy a varratszedéskor, vagy távozáskor szeretné ha rendeznénk az anyagiakat, ami a magánrendelésének a tízszerese (160ezer)! A műtőben utánam következett egy anyuka, akit szintén ő műtött, vele ugyanezt eljátszotta”

– írta a felháborodott nő.

A Fővárosi Főügyészség ötrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat az orvossal szemben. A 444 korábban azt írta, hogy az orvos végig tagadta az ellene felhozott vádakat. A szembesítéskor pedig egyenként a tanúk szemébe mondta, hogy soha nem kért, és nem is fogadott el tőlük pénzt a műtétekért.

Az orvos szerint arról van szó, hogy megsértődtek rá az érintett nők a pokróc stílusa miatt, és összeesküdtek ellene. Szerinte összebeszéltek a Facebookon, így össze tudták hangolni a történeteiket, amikhez mindig újabb és újabb, kitalált terhelő részletek adódhattak. A korábbi tárgyaláson azt mondta, felháborítónak tartja az ügyet kirobbantó nő viselkedését.

Ahelyett, hogy a szoptatással foglalkozott volna, már a szülés után rögtön a Facebookot nyomkodta!

– mondta róla,

A bíróság bűnösnek mondta ki az orvost, és egy év hat hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte, valamint elkobzott tőle 80 ezer forintot. Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség súlyosításért, letöltendő börtönbüntetésért, közügyektől és foglalkozástól eltiltásért, valamint a vagyonelkobzás összegének emeléséért, a védelem pedig felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik