Belföld

Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás Bíró Ica kilakoltatása után

Sok rendőr és még több a dühös tiltakozó gyűlt össze csütörtök délután Bíró Ica Krisztina körúti lakásánál, ahonnan megpróbálták kilakoltatni a hitelcsapdába került énekesnőt – írja a Blikk.

A rendőrökkel és végrehajtóval érkező lakatos délután fél három körül szerelte le az ingatlanról a zárat, ám a Metal Lady művésznéven is ismert egykori modell barátaival eltorlaszolta az ajtót,

A készenléti rendőrök végül az ajtószárnyakat betörve jutottak be a lakásba, ahol a lakókra hivatkozó lap szerint „valamilyen anyag szóródott rájuk”. Bíró Ica azt mondta, hogy a szimpatizánsok közül egy általa ismeretlen nő valamilyen olajos anyaggal fújta le a készenléti rendőröket, akik közül néhányat mentők szállítottak el.

Frissítünk!

A Központi Nyomozó Főügyészség kérdésünkre azt válaszolta, az ügyben hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. Rendőrök sérüléseiről az ügyészségnek jelenleg nincs hivatalos tudomása, gyanúsítotti kihallgatás az ügyben nem történt, a büntetőeljárás eredményessége érdekében pedig az ügyről jelenleg több adat nem adható.

Bírónak ez már a harmadik kilakoltatása, először a Trencsény utcai házából tették ki, utána költözött a Krisztina körútra. Itt aztán a végrehajtó tavaly összekeverte a helyrajzi számokat, és Bírót a két, egymás melletti lakása közül abból utasították ki, amelyik a saját nevén volt, nem abból, amelyiket már két évvel korábban elárvereztek. Bíró így azóta abban a lakásban abban él, amit az árverésen megvásárolt egy cég, ám azóta sem tudta birtokba venni.

Csütörtökön azonban a rendőrök azzal szembesültek, hogy az énekesnő visszaköltözött a saját lakásába, miután a barátai éjjel  kibontották a két lakás közötti elválasztó falat.

Kép: Bíró Ica Facebook-oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik