Belföld

Váratlanul változtatott a vallomásán a rákóczifalvi sorozatgyilkos

Megváltoztatta a védekezését az az aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt T. Tamás, aki jó két és fél évvel ezelőtt három embert is agyonvert két hónap alatt. Nagyné Günther Ágnes Erzsébet, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a vádlott korábban beismerte, most viszont már tagadja a bűncselekmények elkövetését.

Hozzátette, a fellebbviteli főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint a bűncselekmény tárgyi súlya miatt továbbra is fenntartotta a férfi letartóztatását. Ezt pedig az is indokolta, hogy a vádlott sem munkahellyel, sem pedig szoros családi kötődéssel nem rendelkezik.

T. Tamás mindhárom áldozatával alkalmi munkák révén ismerkedett meg. Valamennyien egyedülállók, idősebbek és hozzá hasonlóan szűkösebb anyagi körülmények között éltek.

A férfi először 2017. december 23-án, majd 2018. február 19-én ölt. Valamennyi áldozatát saját házukban, puszta kézzel verte agyon. Az első áldozata egy 63 éves férfi volt, aki nyugdíjazása előtt a rendőrségnél dolgozott. Halálát először balesetnek hitték. Később kiderült, hogy 2017. december 23-án italozás közben vita közben a nyugdíjas szidalmazni kezdte a férfi anyját, aki erre szó nélkül rátámadt, s agyonverte.

T. Tamás 2018. február 19-én délelőtt egymást követően két másik embert is megölt. A „bűnük” az volt, hogy nem tetszett nekik, hogy hívatlanul jelent meg az otthonaikban, s ezért elzavarták. Ők is felemlegették az édesanyját, a férfi ezért újra támadt, majd félve attól, hogy feljelentik, brutálisan végzett velük. Az áldozatai légzőszerveit, mellkasukat megtaposta, majd addig verte őket, míg meghaltak. Ezt követően kis értékű ruhaneműket, illatszert, egy lábbelit és élelmiszereket vett magához.

A vádirat szerint a 28 éves  férfi Rákóczifalván brutális módon oltotta ki három ismerősének életét oly módon, hogy őket lényegében agyonverte.  A férfi tettének elkövetése után az elhunyt sértettek egyikének bakancsát ellopta, egy másik áldozatának házából pedig ruhaneműket, élelmiszereket és illatszert vitt magával. A következő tárgyalás októberben lesz a Szolnoki Törvényszéken.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik