Belföld koronavírus

Népszava: a Korányiban és a Szent Lászlóban betelt a „lélegeztető kapacitás”

A Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt” – írja a Népszava egy birtokukba került levél alapján. A Korányiban már a szakemberek is fogytán, ezért a kórház arra kérte az ellátókat hogy mérjék fel a saját intézményükben, hogy hány olyan ápoló, segédápoló van, aki önként vállalna kirendelt munkavégzést az intézményükben. A Népszava úgy tudja, hogy 76 munkatársat várnak különböző pozíciókra.

A lap arról is ír, hogy a mentők arra kaptak utasítást a tárca vezetőjétől, hogy a kórházi ellátást igénylő igazolt és COVID19-gyanús betegeket csak az ellátásukra kijelölt intézményekbe vihetik. Így a fővárosiakat és Pest megyeieket a Dél-Pesti Centrum Kórházba illetve az Országos Korányi és Pulmonológia Intézetbe szállítják. Ha ezek megtelnének, akkor további nyolc intézménybe vihetik a betegeket: a Szent Jánosba, a Bajcsyba, a Péterfybe, a Pest megyei Flór Ferenc kórházba, a törökbálinti tüdőgyógyintézetbe, valamint a Semmelweis Egyetemre. A vidékieknek a megyei kórházakat, illetve az orvosképzéssel foglalkozó egyetemeket is kijelölték a fertőzéssel érintett lakosság kivizsgálására, az igazolt esetek ellátására.

kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik