Belföld koronavírus

A tanulókat – komoly tünetek nélkül – akkor sem tesztelik, ha osztálytársuk koronavírusos

Mindenképpen otthon kell maradniuk két hétre.

A Népszavának a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta, ha egy iskolában megjelenik a fertőzés, a diákoknak mindenképpen otthon kell maradniuk, hiába van két negatív koronavírustesztjük. Csak a kéthetes karantén után kapcsolódhatnak be újból a tantermi oktatásba. Horváth Péter szerint ez azért van így, mert ha egy osztály karanténba kerül, átáll a digitális oktatásra, az iskola pedig nem tesz kivételt azzal, aki vállalkozik a tesztre.

A tanulókat – míg nincsenek komoly tüneteik – még akkor sem tesztelik, ha osztálytársukról kiderült, koronavírusos. Ők csak a karantént választhatják, vagy magánúton juthatnak el a teszthez. A pedagógust, ha kollégája, diákja beteg lesz, csak akkor tesztelik, ha „szoros kapcsolatban” állt a fertőzöttel. Horváth Péter úgy tudja, az számít szoros kontaktnak, aki legalább tizenöt percig, maszk nélkül, két méternél közelebb tartózkodott a fertőzötthöz.

Arról nincs részletes, egységes szabályozás, hogy egy iskolában a vírus felbukkanása után a tanároknak, intézményvezetőknek mit kell tenniük azon kívül, hogy értesítik a tankerületet és a megyei népegészségügyet.

Bár az origo szerdán az Oktatási Hivatal (OH) frissített intézkedési tervére hivatkozva azt írta, ha egy diák beteg lesz, osztálytársait haza kell küldeni, telefonon kell jelentkezniük a háziorvosoknál, az iskolába csak két negatív teszttel mehetnek vissza, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a lapnak megerősítette, ilyen szöveg a dokumentumban nem szerepel.

A protokoll szerint az Emmi és a Nemzeti Népegészségügyi Központ közösen vizsgálja, el kell-e egy iskolában rendelni más munkarendet, a digitális munkarend bevezetéséről pedig az Operatív Törzs dönt.

A szempontok, az eljárás részletei nem ismertek, ezért fordulhatnak elő intézményenként más-más döntések. Van iskola, ahol nyolc osztály került karanténba a kontaktkutatás után, máshol csak a fertőzött diák osztálya. Eltérő az is, mikor helyezik a koronavírusos diák tanárát járványügyi megfigyelés alá, de van olyan iskola is, amely jelentette a fertőzéseket, de napokig nem kapott tájékoztatást a tankerülettől és a népegészségügytől.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Népszavának azt mondta, a bürokratikus eljárásrend lassítja az intézkedést, mint fogalmazott, „érzékelhető, hogy a népegészségügyi központok lemaradásban vannak”. Horváth Péter szerint az ügyintézés legalább egy-két napot is igénybe vehet, mire döntés születhet a rendkívüli szünetről vagy a tantermen kívüli oktatásról. Úgy véli, ez elkerülhető lenne, ha az iskoláknak engednék, hogy automatikusan átálljanak.

Kerestük az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központot is, hogy megtudjuk, mi állhat a lassú ügyintézés hátterében, a tankerületeknek pontosan mi a szerepük, felelősségük a járvány elleni védekezésben, illetve eddig hány esetben kaptak jelzéseket az intézményektől a koronavírussal összefüggésben, de cikkünk írásáig nem kaptunk tájékoztatást.

A szülőknek küzdeniük kell a tesztekért, a kontaktkutatás lassú, a protokoll átláthatatlan
A diákoknak, a tanároknak, a szülőknek és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sem tiszta, mi alapján járnak el a hatóságok, ha egy iskolában megjelenik a koronavírus. Pedig legalább harminc iskolában megjelent.

 

Kiemelt kép: Novák Katalin még államtitkárként az ágasegyházi sportcsarnokban tartott tanévnyitón szeptember 1-jén. MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik