Belföld

Bosszúból felakasztotta a barátját, mert lopott a szüleitől

Továbbra is börtönben marad az az emberölési kísérlettel vádolt 39 éves kiskunhalasi férfi, aki bosszúból felakasztotta a gyerekkori barátját egy tanyán négy évvel ezelőtt. A Szegedi Ítélőtábla ugyanis helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék korábbi ítéletét és szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt fenntartotta a férfi letartóztatását.

A férfi a szülei ellen elkövetett lopás miatt akarta megleckéztetni az ismerősét. Éjszaka besurrant a tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ekkor egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően a vasoszlophoz vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi, hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik