Belföld

Mégsem ingyenes az életmentés: kiszámlázzák a sürgősségi ellátást a tb-adósoknak

A sürgősségi ellátásért is fizetniük kell azoknak, akik július után hat havi tb-tartozást halmoznak fel – közölte a Népszava tudósítása szerint Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója szerdán az IME szaklap konferenciáján.

Az már korábban kiderült, hogy a tartozás miatt taj-számukat elvesztők csak a számla előzetes kifizetése után kaphatnak halasztható egészségügyi ellátást. A sürgősségi ellátás viszont eddig kivétel volt, az járt mindenkinek ingyenesen. Ezen változtatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus végén megjelent rendelete, amely szerint a sürgősségi ellátásért is fizetnie kell annak, akinek nincs érvényes tajszáma.

Itt annyi a könnyítés, hogy a számlát a – bizonyos esetekben életmentő  – beavatkozás után is ki lehet egyenlíteni.

Ám a rendelet azt is előírja, hogy a beteget, illetve a hozzátartozóját már a beavatkozás előtt tájékoztatni kell a várható költségekről. Az ellátásért a kórházak annyi pénzt kérhetnek, amennyit a NEAK-tól kapnának, de maximum 750 ezer forintot.

A törvény azokra vonatkozik, akik idén július után felhalmoznak hat havi tb-tartozást, vagyis legkorábban jövő januárban számlázhatnak ki műtétet.

Kiemelt kép: Mentők karambolban megsérült férfi újraélesztése közben egy felborult személygépkocsinál az 54-es út mellett Bócsa közelében 2020. augusztus 13-án. (MTI/Donka Ferenc)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.