Belföld koronavírus

Karácsony nyílt levelet írt Orbánnak, aggódik a járvány 2. hulláma miatt

Arról kérdezte a miniszterelnököt, mit tervez a tesztkapacitások bővítése és a hozzáférhető ingyenes tesztelés érdekében.

A főpolgármester azért fordult a kormányfőhöz, mert azt feltételezi, hogy vele, és sok magyarral együtt Orbán Viktor is egyre inkább  aggódik a koronavírus-járvány második hulláma miatt. Éppen ezért Karácsony Gergely a közösségi oldalán közzétett nyílt levelében sajnálja, hogy a „felelős kormányzati szervektől a védekezésben eddig is jelentős szerepet játszó önkormányzatok – az első hullámhoz hasonlóan – továbbra sem kapnak érdemi tájékoztatást”.

Szerinte az embereknek is egyre nagyobb szükségük lenne több, pontosabb információra. A főpolgármester tudatta a kormányfővel, hogy a Fővárosi Operatív Törzs a napokban több döntést hozott a védekezésről.

Igyekeznek elérni a teljes körű maszkhasználatot a közösségi közlekedésben, kiemelten védik a szociális intézmények ellátottjait, dolgozóit. Egyeztettek a Magyar Orvosi Kamara elnökével, értékelték az „Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai modellező és epidemológiai projektjének” nyilvánosságra került munkaanyagát.

Karácsony Gergely ezek alapján a kormányfő mielőbbi állásfoglalását kérte az egyéni tesztelések bővítéséről, és arról, hogy legyenek ingyenes tesztek országszerte.

Talán miniszterelnök úrhoz is eljutnak jelzések arról, hogy sokak számára okoz megoldhatatlan terhet a tesztek kifizetése, pedig ezen munkahelyük megőrzése, gyermekeik iskolába járása múlhat.

Karácsony szerint abban nyilván egyetértenek, hogy senki sem veszítheti el munkahelyét, egy gyerek sem maradhat le az iskolában azért, mert a kötelező állami protokollt anyagiak miatt nem tudják betartani.

Egyre több oktatási intézményben okoz gondot a fiatalok körében terjedő járvány kezelése, az állami protokollok betartása.

Karácsony támogatja Merkely Béla professzor felvetését, hogy  hasznos lenne a tanárok ingyenes állami szűrése. Azt kéri, ezt is  fontolja meg a miniszterelnök. Fontos lenne tudni azt is, mit tervez a kormány akkor, ha a fiatalokról a fertőzés átterjed az idősebb korosztályra.

Karácsony Gergely jelezte, levelét a nyilvánossággal is megosztja, abban bízik, Orbán Viktor hozzájárul, hogy mielőbbi válaszával is ezt tegye.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik