Belföld

Pénzbüntetést kértek az LMP-s képviselő lefizetésével vádolt volt jobbikos Farkas Gergelyre

Pénzbüntetést kért a fellebbvitel főügyészség arra a volt jobbikos politikusra, akit azzal vádolnak, hogy le akart fizetni egy LMP-s képviselőt azért, hogy lépjen vissza a választástól. Lőrinczy György, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a választás rendje elleni bűntettel vádolt képviselő továbbra sem ismerte el a felelősségét.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly nyáron emelt vádat Farkas Gergely, a Jobbik Magyarországért Mozgalom korábbi országgyűlési képviselője ellen.

A vádirat szerint az országgyűlési képviselő 2018 márciusban felajánlotta az LMP-s ellenfelének, hogy kifizeti a kampányra fordított hatszázezer forint költségét, ha visszalép a választástól. Az ügyészség szerint ezen felvetéssel a vádlott a képviselőjelöltet passzív választójogának gyakorlásában anyagi juttatás ígéretével törekedett befolyásolni, az ajánlatot azonban a jelölt visszautasította.

Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék felmentette Farkast, mert úgy ítélte, hogy a bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha a befolyásolási magatartást a szavazó irányában fejtik ki, a képviselőjelölt tekintetében az nem valósít meg bűncselekményt.

Az ügyészség azonban a képviselő bűnösségének megállapítása és vele szemben pénzbüntetés kiszabása érdekében fellebbezett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Szegedi Ítélőtáblához címzett átiratában pedig fenntartotta a fellebbezést. Az ügyészségi álláspont szerint ugyanis a választás rendje elleni bűntettet követ el az is, aki anyagi juttatással a választáson induló képviselőjelöltet törekszik befolyásolni annak visszalépése érdekében.

Kiemelt kép: Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 11-én. Fotó: Balogh Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik