Belföld

Az ÁSZ szerint szabálytalanul működött az MSZP pártalapítványa

A Táncsics Mihály Alapítvány gazdálkodására vonatkozó belső szabályozása 2017-2018-ban nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak  – jelentette be az Állami Számvevőszék csütörtökön.

Az MSZP pártalapítványa 2017-ben 234,2 millió Ft, 2018-ban pedig 187,2 millió Ft költségvetési támogatásban részesült.

Az ÁSZ összefoglalója szerint az alapítvány a gazdálkodására vonatkozó belső szabályait nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki, mert nem határozta meg a költségvetési támogatás felhasználásának nyilvántartási szabályait. A pártalapítvány nem teremtette meg a költségvetési támogatás felhasználásának elszámoltathatóságát, nem biztosította a tevékenységéről közzétett éves jelentések részeként elkészített – a költségvetési támogatás felhasználására vonatkozó – kimutatás adatainak alátámasztását. Az ÁSZ szerint a ráfordításainak elszámolása sem volt szabályszerű 2017-ben, de ezt a problémát 2018-ra már javították.

Az ellenőrzés megállapításai alapján az Állami Számvevőszék a Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumi elnökének egy javaslatot fogalmazott meg, amely alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik