Belföld

Szolidaritási akcióval álltak ki ELTE-s diákok az SZFE mellett

Szolidaritási akciót szerveztek hétfőn déltől ELTE-s diákok az egyetem Lágymányosi Campusának Északi Épületénél. A hallgatók terve, hogy fél órára szimbolikusan lezárják a Lágymányosi Campust az Színház- és Filmművészeti Egyetemmel vállalt szolidaritásuk első megfogalmazásaként.

Pénteki cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy az ELTE diákjai is arra készülnek, hogy valamiféle akcióval kiállnak az SZFE mellett, egy hallgató akkor lapunknak azt mondta:

Az biztos, hogy a nagy érdeklődést az is okozza, hogy az SZFE mellett az Index ügye is elsősorban fiatalokat mozgatott meg, illetve az ELTE-n az elmúlt években több karon komoly leépítések voltak,  a TáTK-n pedig konkrétan betiltottak egy szakot.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Vasárnap több ezren álltak ki az SZFE mellett egy látványos demonstrációval. Az élőlánc a belvároson át Parlamentig kígyózott, ahol felolvasták az egyetemi lét alapelveit tartalmazó chartát, amit több órán keresztül stafétaként adtak kézről kézre a résztvevők.

Felgyorsított videón mutatjuk, valójában milyen hosszú volt az élőlánc az SZFE-ért
Ezrek vettek részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett tartott látványos tüntetésen.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik