Belföld

Palkovics és Navracsics is kormánybiztos lesz

Négy gazdaságfejlesztési zónát hoztak létre, ezek felügyeletére kormánybiztosokat neveztek ki. Ők kísérik figyelemmel, hogy az egyenként 3-6 megyéből álló területeken milyen uniós és állami pénzből megvalósuló fejlesztéseket készítenek elő, véleményezik a terveket, tájékozódnak a gazdasági szereplők szándékairól. Irodájuk az adott régió egyik megyeházában lesz, tevékenységüket a miniszterelnök a Miniszterelnökséget felügyelő miniszter útján irányítja.

Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos Palkovics László innovációs és technológiai miniszter lett, aki nem csupán a tárcáját vezeti, de – mint a hvg.hu felhívja rá a figyelmet – „a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért, valamint az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos” is.

Északnyugat-Magyarországot Navracsics Tibor korábbi EU-biztos kapta. A Dél-Dunántúl felelőse Mikes Éva egykori pécsi alpolgármester, fideszes országgyűlési képviselő. A Dél-Alföld kormánybiztosa Nemesi Pál, a Ferroép nevű építő-szerelő magánvállalkozás vezérigazgatója, aki a múlt évben a Fidesz színeiben maradt alul Botka Lászlóval szemben a szegedi polgármester-választáson.

Navracsics és Palkovics kormánybiztosként nem kap pénzt a munkájáért.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik