Belföld

Blikk: Hajnalban bilincsben vitték el 11 gyerekétől Joób Márton szegedi képviselőt

A hatóságok júliusban állították elő a szegedi önkormányzat baloldali képviselőjét, Joób Márton és közvetlen munkatársait.

Az egykori sportolót és társait azzal gyanúsítják, hogy fiktív számlázással 254 millió forintos hátrányt okoztak a költségvetésnek. A szórólapterjesztéssel foglalkozó – a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű – gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági teljesítmény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A nyomozás során lefoglalták a képviselő házát is.

A Blikk csütörtöki cikkében Joób Márton felesége idézte fel, hogy a család szempontjából hogyan nézett ki a hetekkel ezelőtt történt rajtaütés.

Hajnali hatkor jelentek meg a házunknál a nyomozók, majd bilincset tettek Marci csuklójára

– nyilatkozta a lapnak a képviselő felesége azt állítva, hogy Joób el sem tudott búcsúzni a 11 gyermekétől.

A feleség szerint Joób akkor azt hitte, gyorsan rendeződhetnek a dolgok, mert azt mondta, hogy három nap múlva találkozhatnak majd a családdal, de nem így történt. A hozzátartozók a következő egy hétben semmit nem tudtak róla. Később derült ki, hogy a járvány miatt két hétig magánzárkában volt.

A Hit Gyülekezetében tekintélyes szereppel bíró család sokat imádkozott a képviselőért, de az ügy messze nem zárult le. Joób előzetes letartóztatását 90 nappal meghosszabbították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik