Belföld koronavírus

Később kezdődik a tanítás hat debreceni középiskolában a koronavírus miatt is

Kísérleti jelleggel fél órával később kezdődik a tanítás hat debreceni középiskolában szeptember elsejétől – közölte a városháza sajtószolgálata hétfőn az MTI-vel. Jelezték azt is: az intézkedés csökkentheti a zsúfoltságot a közösségi közlekedés járművein a jelenlegi járványügyi helyzetben.

Közleményükben idézték Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármestert, aki azt mondta: az önkormányzat kérte két oktatási intézményfenntartótól, a debreceni tankerületi központtól és a helyi szakképzési centrumtól, hogy vizsgálják meg a tanítási nap későbbi kezdésének lehetőségét egyes tanintézményekben. Megállapodásuk értelmében hat debreceni középfokú oktatási intézményben szeptember 1-jétől kísérleti jelleggel 8.30-kor kezdődik a tanítás. Az egy tanéven át tartó kísérlettől azt várják, hogy a tapasztalatok alapján ezt a gyakorlatot a jövőben több iskolára is kiterjeszthetik.

A helyi tankerületi központ két intézményében (Csokonai Vitéz Mihály gimnázium; Kós Károly művészeti szakgimnázium és kollégium), valamint a szakképzési centrum két intézményében (Bethlen Gábor közgazdasági technikum; vegyipari technikum) teljes körűen, valamennyi osztályra kiterjedően vezetik be szeptember 1-jével a későbbi iskolakezdést. Két intézményben (Mechwart András gépipari és informatikai technikum; Baross Gábor technikum, szakképző iskola és kollégium) részben, az informatikai ágazatban tanuló diákok, illetve a technikusi képzésben részt vevők számára léptetik életbe a késleltetett iskolakezdést.

A szakemberek szerint a későbbi kezdés megkönnyítheti a Debrecenbe bejáró diákok és a kisgyermekes pedagógusok helyzetét, továbbá csökkentheti a zsúfoltságot a közösségi közlekedés járművein, aminek a jelenlegi járványügyi helyzetben, az egészségügyi kockázatok mérséklésében is jelentősége van

– írta az önkormányzat.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Nemes János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik