Belföld

Kutyától ijedt meg a kecskeméti játszótérről eltűnt hétéves kislány

Eltűnt szerda délután fél kettő körül egy hétéves kislány Kecskeméten, a Széchenyi sétány mellett található játszótérről A városban szolgálatban lévő összes járőr azonnal a helyszínre ment.

Az adatgyűjtés során a család lakcíme és az eltűnés helye között is voltak olyan személyek, akik láttak egy – a személyleírásra hasonlító – kislányt szaladni. Az eltűnt gyerek szomszédjai elmondták, hogy járt ott a kislány, aki elmondta, hogy eljött édesanyjától, de már megy is vissza a játszótérre.

A keresésben résztvevő egyik egység 14 óra 15 perckor a Lunkányi János utcában megtalálta az eltűnt gyereket. A kislány elmondta, hogy nem bántotta senki. A játszótéren együtt játszott testvérével, de amikor egyedül maradt megijedt egy kutyától, ezért szaladt el onnan. A járőrpáros megnyugtatta a kislányt, majd beültették a rendőrautóba. A szüleit értesítették, akik azonnal érte mentek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik