Belföld

Rétvári elsorolta, mit tett eddig a sajtó elől bujdosó Rácz Zsófia

Rácz Zsófiát tavaly decemberben nevezték ki ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkári posztra. A 22 éves Rácz még egyetemre jár, ezért a jogszabályokat is módosítani kellett, hogy diploma nélkül megkaphassa a vezetői megbízatást az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Az ifjú helyettes államtitkár kinevezése óta kerüli a sajtót, a hivatalos megjelenéseiről mindig csak utólag lehet értesülni Rácz Facebook-oldaláról, így kevés lehetősége maradt az újságíróknak arra, hogy megszólaltassák. Legutóbb, augusztus elején az RTL Híradó próbálta szóra bírni az immár nyolc hónapja hivatalban lévő Ráczot, miután véletlenül rábukkantak egy egyházi tábor megnyitó rendezvényén. Az interjú azonban az első kérdés után megszakadt, mert Rácz egyszerűen faképnél hagyta a riportert.

A helyettes államtitkár tényleges tevékenységéről próbált információt szerezni Ungár Péter, az LMP politikusa is, aki parlamenti írásbeli kérdésben egyszerű fogalmazásban azt firtatta, hogy „mit tett eddig” Rácz.

Rétvári Bence EMMI államtitkár válaszában igen aktív képet festett Rácz Zsófiáról. Eszerint a hosszú bujdoklás ellenére igen tevékenyen tölthette az időt, hiszen az elmúlt hónapokban „részt vett” sok rendezvényen, közreműködött mások munkájában, valamint támogatott és kezdeményezett egy sor dolgot.

Az államtitkár szerint a kolléganője fiatalokkal találkozott az ország számos településén, de neki tulajdonítható az a kezdeményezést is, amely fegyelembe vette, hogy a koronavírusos vészhelyzet alatt nem könnyű nyelvvizsgát és KRESZ vizsgát tenni, ezért hat hónapos engedményt adott az esedékes vizsgákra.

Rétvári szerint Rácz részt vett a Révész Máriusz vezette önkéntességért és adományozásért felelős akciócsoport munkájában is: „rendszeresen képviseltette magát az akciócsoport online ülésein”, ahol az önkéntességet érintő kérdésekben tanácsadóként és kapcsolattartóként is szerepet vállalt.

Egyebek mellett a helyettes államtitkár „kivette a részét” a biztonságos nyári táborok koncepciójának kidolgozásában is, sőt „aktív volt” nemzetközi színtéren is és részt vett például a koronavírus miatt online megrendezett európai uniós fórumok munkájában.

Rétvári azt is kiemelte, hogy mindezeken túl még arra is volt ideje, hogy a szociális médiában napi szinten számot adjon a munkájáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik