Belföld

Elvenné az agrároligarchák földjeit a Jobbik

Új földosztást, az egy család kezében lévő termőterület ötszáz hektárban maximálását javasolja a Jobbik, amely a napokban egyeztetésre hívja az ellenzéki pártokat e témában.

Magyar Zoltán, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a javaslatuk szerint ettől a felső határtól csak kivételes esetben lehetne eltérni. Akkor például, ha az adott földterület a környék „legnagyobb munkaadója”, ha a saját állatok takarmányozásához szükség van ekkora területre, vagy vetőmag-előállítással foglalkoznak a tulajdonosok.

Hozzátette: ma az agrártámogatásokat az ágazat legtehetősebb egytizede kapja meg, azon „agyontámogatott” elit, amely a legkevésbé szorul rá a jutatásra, és ez a kör szerezte meg az elmúlt tíz évben kiosztott 300 ezer hektárnyi állami föld zömét is.

Arról beszélt: céljuk az, hogy az ellenzéki egyeztetést követően szeptemberre benyújtott parlamenti indítvány legyen a témában. Kijelentette, teljesen törvényesen, az európai normákat betartva visszaszerzik „bitorlóiktól” ezeket a földeket és a helyben élő magyar gazdáknak juttatják. Hangsúlyozta: a jelenlegi rendszer társadalmi, környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági szempontból is igazságtalan és fenntarthatatlan.

Nemzeti érdek az, hogy a lehető legtöbb ember meg tudjon élni a termőföldből és az onnan származó javak feldolgozásából

– fogalmazott Magyar Zoltán.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

De hova tűnt Bruno Mars?

Hová lett Bruno Mars? – tehetjük fel a kérdést, miután a 11-szeres Grammy-díjas énekes több mint négy éve nem jelentkezett új albummal, a készülő, új lemezéről pedig kevesebbet tudni, mint a Hold túlsó feléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.