Belföld

Emberölés miatt nyomoznak a Sátoraljaújhelyen meghalt rab ügyében

Emberölés és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben július végén történt haláleset ügyében – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn.

Kovács Katalin tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészek elvégezték a helyszínen szükséges eljárási cselekményeket, azonban a tényállás teljes körű felderítése összetett szakértői vizsgálatokat követően történhet csak meg. Hozzátette: eddig gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A BVOP honlapján július 23-án jelent meg egy közlemény, miszerint elhunyt egy 34 éves fogvatartott a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Akkori közleményükben azt írták, hogy a jogerős büntetését töltő fogvatartott dühöngő magatartást tanúsított és támadólag lépett fel, amellyel a felügyelet felszólítására sem hagyott fel, ezért vele szemben szükségessé vált a kényszerítő eszköz alkalmazása.

Azt írták, hogy a fogvatartott az intézkedés során rosszul lett, majd  elvesztette az eszméletét. A börtön egészségügyi személyzete azonnal megkezdte újraélesztését, amit az Országos Mentőszolgálat kiérkező munkatársai folytattak, azonban a gyors és szakszerű segítségnyújtás ellenére a fogvatartott életét már nem tudták megmenteni.

Kiemelt kép: Balázs Attila / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Magyar modell: bizonygatják, hogy felkészültünk a második hullámra, de a szakadék szélén állunk

Úgy tetszik, stratégiát váltott és mindent egy lapra tesz fel az Orbán-kormány: a fertőzöttek száma már nem fontos, csak a halálesetek elkerülése és az ország működése. Csakhogy sem a tesztelés, sem a kontaktkutatás, sem a járványügy nem működik olajozottan. Ez veszélyes kombináció lehet, és bár a kormány szerint az egészségügy felkészülten várja a betegek érkezését, ezzel ellentétes hírek is érkeznek.

Emberevéssel vádolt cigányokat végeztek ki a Nyúzóvölgyben

Az évszázad Európát is megrázó büntetőügyében több mint 200 vándorcigányt vádoltak 31 gyilkossággal és emberhús fogyasztásával 1782 nyarán Kemencén. Az elrettentésnek szánt durva és megalázó kivégzéseknek az uralkodó közbelépése vetett véget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.