Belföld koronavírus

Szlávik János: ősszel jöhetnek újabb szigorítások

Szerinte az hoz majd változást, ha ősszel megkezdődik a tanítás.

Az ATV Start műsorában Szlávik János azt mondta, az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma, de a környező országokéhoz képest kedvezőbbek a magyar adatok. Az infektológus szerint az emelkedés elsőre riasztónak tűnik, de az aktív fertőzöttek és a halottak számát is figyelembe kell venni, így nézve pedig már messze nem olyan aggasztóak az adatok.

A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa úgy vélte, a védekezéshez a jelenlegi intézkedések elegendőek, változást az ősz hoz majd az iskola elindulásával. Addig szerinte nem lesz több szigorítás.  Komolyabb intézkedések akkor lehetnek, ha több góc is kialakul.  Ehhez a koronavírus-járvány dinamikáját kell figyelnük a szakembereknek.

Donald Trump bejelentéséről, hogy a vakcina meglesz az amerikai elnökválasztásra, azt mondta, 4-5 oltóanyag már van, amit embereken tesztelnek, ezek eddig biztonságosak. Ezen felül el tudja képzelni, hogy a választások előtt sok emberen próbálják ki a vakcinát, de a tesztelést nem lehet felgyorsítani. Meg kell várni, hogy a hosszú távú mellékhatásai is ismertek legyenek a vakcinának.

A szakember azt mondta, ő be fogja oltatni magát. Ez nem lesz kötelező, de szerinte az egészségügyi dolgozóknak, felelős embereknek ezt kell tenniük, hogy ne jelentsenek veszélyt másokra. Magyar orvosként azzal fogja beoltatni magát, amit a magyar hatóságok engedélyeznek.

Bemutatkozott az Orbán által beharangozott járványügyi bevetési egység
Elsődleges feladatuk a fertőzési gócpontok lokalizálása és a vírus továbbterjedésének megakadályozása lesz.

Szlávik János azt mondta, nagyon sok kár érte a társadalmakat a koronavírus alatt, sok ember pszichés problémákkal küzd, az emberiségnek nagyon nagy tanulság a járvány ilyen szempontból is.

Szlávik: A hivatalosnál 20-szor több fertőzött is lehet
Az első hullám még mindig tart - mondja az infektológus.

 

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik