Belföld

51 millió forintot fialt Kocsis Máté és családja cége

Az eddigi évekhez képest rekordösszegű osztalékot vett ki Kocsis Máté és családja a tulajdonukban álló társaságból – írja az Mfor.hu. A cikk szerint a Hobby Key Kft. pénzügyi beszámolója szerint összesen 51 millió forintot fialt a cég a Fidesz frakcióvezetőjének és családtagjainak.

A fémáru, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelmével fő tevékenységként foglalkozó cég tavaly, 136,6 millió forint bevételre tett szert. És mivel ezzel párhuzamosan a ráfordítások összességében még csökkentek is a korábbi évhez képest, ezért csaknem 70 százalékkal nagyobb nyereséget értek el. Az előző évi 21 millió forint után 35,5 millió maradt a cég kasszájában, amit a korábban felhalmozott nyereséggel együtt vettek ki a cégből.

A cégben Kocsis Máté mellett még három családtag tulajdonos, egyformán 25-25 százalékos részesedéssel. Ez azt jelenti, hogy a kifizetett osztalékon is ilyen arányban osztoznak.

A beszámoló mellé csatolt határozat alapján összesen 51 millió forintot vettek ki a Hobby Key Kft.-ből, ami azt jelenti, hogy Kocsis Máté önállóan 12,75 millió forinthoz jutott.

Bár a kifizetett osztalék nagysága elméletileg a képviselő vagyonnyilatkozatából kiderülhetne, ám Kocsis Máté az egyéb jövedelem soron nem szokta számszerűsíteni azt, hogy mennyi osztalékot biztosított neki a Hobby Key Kft. Jellemzően a vonatkozó sorba csak annyit ír: „osztalék (forgalomtól függően)”.

Százmilliós balatoni nyaralója van Kocsis Máté feleségének
Családi segítséggel épült fel az úszómedencés üdülő, amiről eddig nem tudott a nyilvánosság.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó mutasd mind

Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő

Nincs egységes protokoll, a tesztelési gyakorlat kaotikus, a karanténkötelezettség megállapítása pedig következetlen – ilyen körülmények között zajlik az őszi tanév első hónapja számos magyar iskolában. A pedagógusok nem értik, velük miért nem törődik senki, a szakszervezet pedig sötét jövőt vizionál, ha nem lesz változás a szabályozásban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.