Belföld

Feladta magát a velencei rablás negyedik elkövetője

Bement a rendőrségre és feladta magát annak a bandának a negyedik tagja, akiket azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap hajnalban kiraboltak egy idős házaspárt Velencén.

A kámzsát viselő két férfi és női társuk egy nyitott ablakon keresztül bement egy családi házba, ahol felkeltették az ott alvó nyugdíjas férfit és feleségét, majd egy késsel, illetve fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették őket, hogy amennyiben nem adják át az otthonukban található készpénzt és ékszereket, úgy bántódásuk esik.

A házaspár engedelmeskedett a rablók felszólításának és 23 millió forint értékben adott át készpénzt, valamint arany ékszereket az elkövetőknek, akik ezt követően a ház előtt várakozó taxival menekültek el a bűncselekmény helyszínéről, melyet negyedik társuk vezetett.

A két férfit és nőt már letartóztatták, de az autót vezető 16 éves fiatal ellen elfogatóparancsot adtak ki, mert megszökött. A fiatal tegnap önként jelentkezett a rendőrségen, ahol azonnal őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik