Belföld

Megtarthatják a gólyatáborokat, de néhány egyetem már a halasztás mellett döntött

„A jogszabály nem tartalmaz korlátozásokat táborok megtartására vonatkozóan” – ezt válaszolta a Belügyminisztérium az ATV Híradójánknak arra a kérdésére, hogy milyen formában szervezhetnek az egyetemek gólyatáborokat, és hogy milyen szabályok vonatkoznak az intézményekre. Vagyis az intézmények saját hatáskörben dönthettek az esemény megtartásáról.

Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke az ATV-nek elmondta, jelenleg négy-öt egyetem határozott a klasszikus gólyatábor elhalasztása mellett, a többiek megszervezik valamilyen formában az eseményt.

Pécsen klasszikus tábort szerveznek, Szegeden viszont egyáltalán nem lesz gólyatábor. A Szegedi Tudományegyetem közleményében azt írta: habár a jogszabályok rugalmasak, ennek ellenére sem érzik azt, hogy garantálni tudják a hallgatók teljes biztonságát. Ezért az idei évben a gólyatáborokat hagyományos formájukban nem rendezik meg.

Az ELTE-n kisebb csoportokban, több turnusban úgynevezett orientációs napokat tartanak majd.

kiemelt kép: MTI Fotó: Komka Péter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.