Belföld

Kivételesen nem hétvégére romlik el az idő: hétfőig még marad a hőség

Hétfőn, ha lassan is, de jön az lehűlés.

Bár idén nyáron is gyakran tapasztaltuk az időjárás Murphy-törvényét, jelesül, amikor hét közben remek az idő majd hétvégére elromlik, ám az előttünk álló hétvégére ez nem igaz: vasárnap estig marad a kánikula. Szombaton a napsütést időnként fátyolfelhők, északkeleten gomolyfelhők szűrik, ám csapadékra ne számítsunk, ehelyett az észak-északkeleti szél megélénkülése hoz némi enyhülést – írja a Kiderül.hu. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható, sőt, északnyugaton néhol ennél is feljebb csúszhat a hőmérő higanyszála, és még éjszaka sem megy lejjebb a hőmérséklet 17-22 foknál. A vasárnap hasonlóan telik majd, déltől azonban felhősödés indul, amelyből késő délutántól a nyugati-északnyugati országrészben csapadék is hullhat zápor, zivatar formájában, a szél is megélénkül, ám a hőmérséklet hasonlóan alakul, mint szombaton, 26 és 32 fok között nappal, 11 és 17 fok között  éjszaka.

A forróság enyhülése hétfőre várható, nyugat felől megnövekvő fátyolfelhőzettel, gomolyfelhő-képződéssel. Egyre több helyen számíthatunk záporra, zivatarra, az Alföldön ugyanakkor száraz marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 34 fok között alakul. Keddre még tovább hűl az idő, és csapadék is egyre több helyen lesz valószínű, a Dunántúlon és zivatarok környezetében viharossá fokozódhat a szél.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik