Belföld koronavírus

Kásler: Ha nem változik a járványhelyzet, a tanévet hagyományos módon tudjuk elkezdeni

A vírus lehet, hogy szabadságra ment, de a szomszédos országokban a fertőzöttek száma nőtt, vannak olyan szomszédos országok, ahol rendkívül meredek az emelkedés – olyannyira, hogy próbára teszi az ellátórendszert is

– mondta Kásler Miklós miniszter az Életközelben című videóinterjú-sorozatban, amit az Emberi Erőforrások Minisztériuma Facebook-oldalára töltöttek fel.

Kásler arról is beszélt, hogy a vírus a „szabadságát” hol az egyik, hol a másik országában tölti, így komolyan kell venni a helyzetet, fegyelmezetten kell viselkedni.

A miniszter az iskolakezdéssel kapcsolatban azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a tanévet hagyományos módon lehet elkezdeni, abban az esetben, ha lényegesen nem változik a járványhelyzet.

Szabadságról nem nagyon tudok beszélni, szabadnapokról igen

– fogalmazott Kásler azzal kapcsolatban, idén megy-e szabadságra. Mint mondta: általában olvasás és írás a program, ehhez hozzájön most az alvás is.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter ehhez képest a minap azt közölte, hogy a hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik